Almásiné Ivánka Anikó

Gyógymasször, fizioterápiás asszisztens, egészségügyi menedzser.

1985 óta, jelenleg is egészségügy területén dolgozom.16 évig gyógyfürdőben, majd 21 éve gyógyszállóban gyógyászat vezetőként és fizioterápiás asszisztensként végzem napi feladataimat. Munkám mellett több mint 30 éve részt veszek gyógymasször, svédmasször képzésben, elméleti és gyakorlati oktatóként. 

Éder János

Kedves Érdeklődő!

Éder János vagyok alternatív és komplementer terapeuta. A
tevékenység iránti érdeklődésem több mint 25 éve kezdődött egy személyes
egészségügyi problémával, amelyet az akkori orvosi tájékoztatás szerint csak
műtéti úton lehet orvosolni. Ekkor jött az isteni segítség egy barátomnak
panaszoltam, hogy két nap múlva műtétre kell mennem és látta rajtam azt a
rémületet, amely akkor eluralkodott rajtam. Majd azzal folytatta, hogy Ö „ismer
egy Táltos ősi magyar módszerekkel gyógyító embert”! A félelmem nagyobb
volt mint a kétségem, ezért azt mondtam, hogy adjunk neki egy esélyt. A
barátom felhívta és megszervezte az utazásomat Kovács – Magyar András
(akkor használt nevén Kovács András) budapesti rendelőjébe. Akkor egy
limbikus ív terápián népiesebb nevén szellemgyógyászati kezelésen estem át.
Az akkor még kétségekkel és millió kérdéssel, amely a spirituális világot
jellemezte bennem, kezdett szétfoszlani, hiszen a műtétet lekellett mondanom.
Végtelen boldogság és nyugalom uralkodott el akkor rajtam, hogy akkor
mindenkinek, mindenre van megoldás, de sajnos idővel rá kellett jönnöm, hogy
ez nem így van. Ehhez az emberre is szükség van, aki elhiszi, hogy van megoldás
és lehetséges az orvosok által csak „spontán gyógyulásnak” nevezett megoldás.
Gyógyulásomat megelőzően is érdeklődő voltam a spirituális világ és az emberi
szervezet működése iránt, ezért 21 éves koromban a jóga volt az, amely
elindított ezen a véget nem érő fejlődési úton, de igazából a csodálatos
gyógyulásomat követően kezdtem el komolyabb szinten érdeklődni a spirituális
világ iránt, majd igyekeztem megérteni az egyre magasabb szinten működő
dimenziókat. Mind ezek mellett elvégeztem 2006-ban a gyógymasszőr képzést.
2012-től az Egyesült Királyságban élek. 2018-ban megnyitott alternatív
egészségügyi centrum, ahol a masszázs tevékenységem mellett érdeklődési
körömbe kerültek azok a gépek és eszközök, amelyek szintén hathatós
segítséget nyújthatnak az emberi szervezetnek a jobb fizikai közérzet elérése
érdekében. Ezt a típusú segítséget szeretném minél szélesebb körben
megismertetni Magyarországon is, azon belül is szűkebb hazámban
Debrecenben.

Matrix Drops Computer állapot felmérés

Felmérés időtartama: 60 percFelmérés ára: 35.000.- Ft

A Lélek szkennernek is nevezett Mátrix Drops Computer az ujjlenyomat és az írisz szkenner felfedezését követően, a kvantumfizikai kutatások megállapították, hogy az ujjlenyomatunk és az íriszünk mintázata azért egyedi, mert az emberek egyedi hullámtermészetének interferenciáit képezik le fizikai szintre. Ezeket vizsgáló berendezéseknek, analizátoroknak ezt az egyediséget kellett felismerniük és a mai komputer technika nyelvezetén értelmezni, tárolni és összehasonlítani.

Ezen az analógiás elven tovább haladva alkotta meg Kovács – Magyar András a Matrix Drops Computer (továbbiakban: MDC) készüléket, amely az ember egyediségének felismerése mellett, már nem csupán a testi jegyek állóhullámait – ujjlenyomat, írisz – képes megállapítani. A mai technológia lehetőségeket kihasználva, a magnetikus és elektromos test-mezőink, valamint foton kisugárzásunk analízisével, az egyedi lelki, személyiség jegyeket is fel tudjuk tárni. Az egyének felmérése során, több
mint nyolcmillió személyes információt dolgoz fel a komputer. Ezt követően tárjuk az érdeklődök elé az adatokat, mint pl.: az általuk jól kezelhető pozitív, és a számukra kezelhetetlen negatív viselkedési mintáikat, tulajdonságaikat.
A pozitív viselkedési minták harmóniát, egyensúlyt, boldogságot teremtenek bennünk, ami kivetül a környezetünkre is. A negatív viselkedési minták azonban, feszültségeket generálnak az egyénben és környezetében. A nemkívánatos viselkedési minták felismerése, majd azt követően az egyéni belátás, sorsfordulót jelenthet életünkben.

A MDC működésével és Kovács – Magyar András munkásságával kapcsolatosan az alábbi webhelyeken tud részletesen tájékozódni:

https://matrixdrops.com
https://www.szellemvilag.hu

Az Egyesült Királyságban a MDC szolgáltatás a https://harmonyofsoul.com honlapon érhető el angol nyelven.

Talp masszázs

Kezelés időtartama: 50 percKezelés ára: 9.900.- Ft
Kezelés időtartama: 25 percKezelés ára: 5.900.- Ft

A talp masszázs testi, lelki, szellemi frissességet biztosít. Harmóniát teremt az emberi szervezet működésében, mivel a talp kapcsolatban van minden létfontosságú szervvel, ezért elmondható, hogy a talp masszázs mindenre hatást gyakorol. A szervezet öngyógyító képesség folyamatának rásegítése céljából is kiválóan alkalmas. A talp masszázst egy langyos vizes 100% tisztaságú illóolajos lábfürdő után végezzük, majd a reflex zónák masszírozását követően a lábújjak kimozgatását végezzük. A masszázst egy speciális lábápoló krémmel zárjuk.

Cellulit masszázs

Kezelés időtartalma: 50perc / Ára: 9.900Ft

A cellulit masszázst minden olyan személy részére ajánlott, aki szeretné elkerülni a narancsbőrt, vagy már a meglévőt eltüntetni. Érdemes minél korábban elkezdeni a narancsbőr elleni kezelést, mert annál könnyebben és gyorsabban szabadulunk meg tőle. A cellulit masszázst kézi masszázstechnikával végezzük, de van lehetőség a gépi vagy a kombinált eljárásra is.
A kézi technikát azoknak ajánljuk, akik csak a bőr állapotán szeretnének javítani, feszesíteni. A kézi masszázs technika kiváló arra, hogy a bőr rugalmas szerkezetét visszaállítsa és ismét sima legyen.
Illetve azoknak, akik kevésbé bírják a fájdalmat, mert kíméletesebb és kellemesebb érzés, mint a gépi cellulit kezelés.

Menedzser masszázs

Kezelés időtartama: 50 perc Kezelés ára: 9.900.- Ft

A menedzser masszázzsal segítjük a munkahelyen fellépő problémák, a felelősségteljes döntések, a teljesítménykényszer okozta stressz oldását. A munka végeztével sokszor ugyan úgy nem hagy bennünket nyugodni egy-egy munkahelyi gondolat, vagy a munka végzés során felgyülemlett stressz, ezért csökken a teljesítőképesség a munkahelyen és akár a privát életben egyaránt. A stressz hatására megfeszülnek a nyak- és vállizmok, amely nyak és hát tájéki izommerevséggel, fájdalommal jár legtöbb esetben. A menedzsermasszázs erre lett kidolgozva, hogy a folyamatot megállítsa és a
lehető leggyorsabban és leghatékonyabban regenerálja a szervezetet.
Az irodai számítógépes munka vagy a szalagmunkák esetében az egysíkú munkavégzés során fellépő mozdulatlanságot az izmok rosszul viselik, ezért a gyors ruhában is elvégezhető ülő helyzetben is végezhető masszázs alkalmazásával a test izmai elkezdenek lazulni, az izmokban lévő fájdalmak, feszültségek enyhülni, majd teljesen megszűnni. A test fájdalom mentességével, fellélegzésével új erőre kap, ezáltal testi és szellemi frissességgel, nagyobb lendülettel tudja végezni tevékenységét. A
menedzser masszázst követően tisztább gondolatokkal tudja vállalkozása kihívásait kezelni. A masszázs rövid idő alatt ellazítja, már néhány perc után érezheti a jótékony hatását!

A masszázs akár a munkahelyen is elvégezhető néhány perces szünetben.
A munkahelyi kiszálláshoz kérje egyedi árajánlatunkat.

Nyírok masszázs

Kezelés időtartama: 55 perc Kezelés ára: 9.900.- Ft
25 perc 6.900.-Ft

A nyirokmasszázzsal a végtagokon jelentkező nyíroködémát tudjuk hatékonyan kezelni, így például jelentős eredményt érhetünk el a dagadt láb vagy a megdagadt kar esetében. Ezen a masszázs fogásoknak köszönhetően jelentős sikereket lehet elérni a narancsbőr kezelése során is. A nyirokmasszázs, olyan speciális masszázsfajta, amely javítja a nyírok-elfolyást. A rendszeres alkalmazása megszünteti a szöveti nyirokpangást, illetve elősegíti az immunrendszer jobb működését, serkenti a salakanyagok szállítását, illetve a szervezetből történő kiürítést. Ezért a nyírokmasszázs a sejtek és a szövetek megújulásában nagy segítség. Elősegíti a regenerálódását, csökkenti a
gyulladáskészséget, valamint a meglevő gyulladások, sebek gyógyulását. Továbbá a kezelések hatására megszűnik a szöveti nyirokpangás, csökken az ödéma, enyhül vagy elmúlik a feszülő fájdalom. Az ödéma okozta szöveti feszülés csökkenésével a sebek, illetve fekélyek is könnyebben gyógyulhatnak.

Sport masszázs

A kezelés ideje 50 perc – ára 9.900.- Ft.

A sportmasszázs a svédmasszázs egyes fogásainak alkalmazásával történik, amellyel a fizikai megterhelésre történő felkészítést végezzük, ez által elérhető a teljesítmény növelése vagy a sport terhelés után az izmok regenerációja céljából alkalmazzuk.
A sport masszázs a svéd masszázs során alkalmazott fogásokból ered. Úgy lehetne jellemezni, hogy a svédmasszázs egy nagy, közös gyűjtőhalmaz, amelybe többek közt a sportmasszázs is beletartozik, mint ahogyan a gyógy-, a frissítő-, a wellness-, és a menedzsermasszázs. Ezért nem minden svédmasszázs sportmasszázs, de minden sportmasszázs svédmasszázs.

A sportmasszázs során alkalmazott fogások a svédmasszázs által meghatározott öt alapfogásásból áll, ezek a simítás, dörzsölés, gyúrás, ütögetés, rezegtetés. Ezeket a fogásokat felváltva alkalmazva a sportoló teljesítményét lehet jelentősen fokozni. A gyúrás a legdinamikusabb, legmélyrehatóbb, azonban az ütögetés és az intenzív energikus rezegtetés is hasonló hatásokat produkál, így a kezelt terület
vérellátása, akár 15-20-szorosára is megnövelhető. A sportmasszázs előnyei, hogy a gyúrással az izmokat a normál helyükről kiemelve dolgozzuk át, így az izomgörcsöket, izomfeszüléseket is hatékonyabban lehet kezelni, ennek köszönhetően a sportmasszázs az egyik legjobb stresszoldó masszázs.

Relax Wellness masszázs

A kezelés ideje 50 perc – ára 9.900.- Ft.

A relaxációs wellness masszázst 100%-os tisztaságú eszenciás, aromás olajjal végzünk. A masszőr tenyérrel, újbeggyel és alkarjával végzi a kezelését lassú mozdulatokkal. A masszázs során enyhíti az ízületi fájdalmakat, segíti a testi és lelki ellazulást. Oldja a stresszt, a pánikbetegségben szenvedők szorongását, csökkenti a nyugtalanságot és a levertséget. A wellness – frissítő masszázs oldja az energia blokkokat.
Békét és harmóniát teremtünk a testben és lélekben egyaránt, valamint energiát
szabadítunk fel a kezelés során.

Magunkról

A BLF Tudatos Egészség Centrum Magyarországon Debrecenben és az Egyesült Királyság területén Telford városban működik. Főbb célkitűzéseink egyike a prevenció mellett, hogy egészséges testben egészséges lélek! Vállalkozásunk elkötelezett híve annak, hogy a lelki egyensúly mellett minél több egészség tudatosan gondolkodó személy számára elérhetővé tegyük a fizikai lét könnyebb megélését és a betegségekből való gyógyulás lehetőségét. Az alternatív és komplementer szolgáltatásaink, olyan egészségünkre pozitív hatást nyújtó kezelések, amellyekkel nagy valószínűséggel elkerülhetőek a betegségek kialakulása. Jó hatásfokkal kezeljük a már kialakult mozgásszervi és idegrendszeri betegségeket. Jelentősen tudjuk csökkenteni betegek fájdalmait. Egyes esetekben pedig a teljes gyógyuláshoz vezető úton hathatós segítséget tudunk nyújtani. A kezeléseink során egyaránt alkalmazunk nyugat-európai és távol-keleti masszázs eljárásokat. A BLF Tudatos Egészség centrumunkban elérhető több fizikai közérzetjavító és orvostechnikai engedélyekkel rendelkező berendezésekkel végzett szolgáltatás is. Az Egyesült Királyságban és Magyarországon az elsők között kezdtük el alkalmazni a tűszúrás nélküli, fájdalom mentes, dupla-mágnesfejes elekto-akupunktúrás kezelést, amely bizonyítottan sokkal hatékonyabb a mindenki által ismert tűszúrásos módszernél. Szolgáltatásaink között megtalálható a személyre szabott súlycsökkentő program, amely során kombinált technikákat alkalmazunk.

A központunkban elérhető szolgáltatás a Kovács – Magyar András által kifejlesztett Mátrix Drops Computer és a hozzá tartozó cseppek, valamint táplálkozási tanácsadással is segítjük a hozzánk fordulókat.

Ajánlat vállalkozások részére!